Tabitha Suzuma: Forbidden – Kimondhatatlan
 |
| Kiadó: Könyvmolyképző Magyar megjelenés: 2016 Oldalszám:388 |
Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…
Ez egy nagyon nehéz és szívet tépő olvasmány , mely tele van mély érzésekkel, sötét titkokkal és fájdalmas veszteségekkel.
Már az elején érzékelhető az a feszült és nehéz légkör, ami az egész story-t a legutolsó oldalig átitatja. A Forbidden nem egy szokványos történet, végig súlyos témákat boncolgat, bekúszik a bőröd alá és nem ereszt.
A téma egyik fele, a mai napig számtalan családban előfordul. Az alkoholizmusnak több fajtája is létezhet, van aki agresszívvá válik tőle és családon belüli erőszakot is elkövet, és van, akit csak ez tart életben, mert nem boldog a saját életével, és csak így tudja elfogadni azt, hogy nem olyan életet él, melyet szeretett volna.
A téma másik fele pedig ,a mai napig tabuként kezelt testvérek közötti vérfertőzéses kapcsolatok.
A történet 5 testvérről szól, akiket az apjuk korán elhagyott, az anyjuk pedig nem igazán törődik velük. Az alkohol rabja, és siratja az elmúló fiatalságát. Mindig éppen az alkalmi pasijával tölti az idejét, és nem nagyon foglalkozik a gyerekeivel. Ha otthon is van, akkor is az ágyat nyomja másnaposság vagy aznaposság gyanánt.
A mű során megismerhetjük a gyerekeket, bepillantást nyerhetünk a mindennapi életükbe, és azt is megtudjuk, hogy milyen nyomott hagyott bennük ez a családi modell.
A két idősebb testvér Maya és Lochie az anyjuk helyett vállalták magukra a szülői szerepet. Szinte ők nevelték a kicsiket. Az iskolai teendőik mellett, rájuk hárult a háztartás vezetése, a bevásárlás, a főzés, mosás, a gyerekek házifeladatinak átnézése, segítése. Egy ilyen nő nem is érdemli meg, hogy anyának nevezzék. Végig nagyon nehezteltem rá, és legszívesebben felpofoztam volna.
Olyan jól esett volna belebújni a könyvbe, kézen fogni és magammal hozni őket, azzal az ígérettel, hogy egyszer minden jobb lesz.
Lochan belső gyötrődéseit, az iskolai nehézségeit, az otthon betöltött szerepét nagyon jól ábrázolja az írónő. Szinte érezni lehetett a belőle áradó mély fájdalmat és sebezhetőséget. Nem elég, hogy szociális szorongással és pánikbetegséggel küzd, de még a "család feje" teher is a vállát nyomja.
Maya nyitottabb személyiség, mint a bátyja. Próbál normális életet élni. Lochan életében Maya a biztos pont, és fordítva. Minden esetben csak egymásra számíthattak. A szívem szakadt meg értük. Ilyen fiatalon, senkinek sem lenne szabad, ennyit szenvednie, ilyen terheket cipelnie.
Ami az anyjuk viselkedése mellett nagyon bosszantott, az az iskola volt. Hogy nem vették észre, hogy valami baj van. Az iskolának ki kellett volna küldenie egy szociális munkást, aki felméri a helyzetüket vagy csak egy iskolai pszichológushoz küldeni őket, mert még ha a csillagos eget is lehazudják, akkor is lett volna némi sejtése a szakembernek, hogy itt bizony a fejétől bűzlik a hal.
Persze, értem én őket, hogy nem akarták, hogy kimenjen hozzájuk egy szociális dolgozó, hiszen nem akartak gyámság alá kerülni. Nem akarták, hogy elválasszák őket. Inkább választották a nehezebb utat.
A kicsik Wiffa és Tiffin aranyosak voltak, megkedveltem őket. Nagyon sajnáltam, hogy még velük sem foglalkozott az anyjuk. Kit pedig számomra negatív karakter maradt. 13 éves kora ellenére folyamatosan lázad, ellent mond Lochine-nak és szinte kikényszeríti belőle, hogy megüsse.
Maya és Lochan szerelme nagyon szépen volt megírva. Fájdalmasan gyönyörű. Hiába üvöltötte minden érzékszervem, hogy nem helyes az, amit egymás iránt éreznek, egyszerűen nem tudtam nem szurkolni és aggódni értük. Ők nem csupán testvérek voltak, hanem a legjobb barátok is, akik belekényszerültek egy olyan szerepbe, amibe nem kellett volna. Nem csak a kicsik testvérei voltak, hanem az anyjuk és az apjuk is egy személyben. Az élet nehézségei mellett, akkor lehettek igazán önmaguk és boldogok, amikor együtt voltak.
Annyira szerettem volna, hogy pozitív végkimenetele legyen a történetük végének. A végére nem voltam teljesen felkészülve, érezni lehetett, hogy nem lesz happy end, de mégsem álltam rá készen.
A börtönben töltött idő alatt is, végig azon izgultam, hogy milyen megoldást fognak kitalálni, hogy minden rendben legyen. De erre nem számítottam, egyéb más lehetőségek, opciók megfordultak fejemben, de ez nem. Nem gondoltam volna, hogy képes lenne magára hagyni Maya-t.
Lochan számára mindig a család volt az első, és legfőképpen Maya. Ez érezhető volt a döntésének súlyosságában is. Az utolsó oldalakat végig sírtam, annyira fájt még olvasni is. Amit tett, amit Maya szeretett volna tenni. Végül ez volt az, ami összehozta a családot.
Vajon, ha nem engednek az érzéseiknek, nem szeretnek egymásba, akkor elkerülhető lett volna a tragédia? Meghozta volna ugyan ezt a nehéz döntést?
Remélem, az anyjuk élete végéig cipelni fogja ez a terhet és megkapja méltó büntetését is.
Tabitha Suzuma oly módon szaggatta szét a szívemet, hogy félő sose lesz már a régi. A tele sírt zsebkendőktől és a szívemet ért fájdalomtól eltekintve, nem bántam meg, hogy elolvastam.
Egyszer majd biztos, hogy újrafogom olvasni, egyszer…..
Hogy kinek ajánlom a történetet? Annak, aki eléggé nyitott és befogadó. Erős lelkileg és el tud vonatkoztatni attól, hogy a Lochie és Maya kapcsolata, minden csak nem helyes, de mégis megérti őket és szorít értük.
Utóirat:
Köszönöm Maya, hogy erős maradtál, és nem tetted meg, amit tenni szerettél volna.
Lochie, remélem megtaláltad a békét és vigyázol a testvéreidre.
Kedvenc idézetek:
"A szemed becsukhatod, hogy ne lásd, amit nem akarsz látni, de a szíved nem csukhatod be, hogy ne érezd, amit nem akarsz érezni."
"A család a legfontosabb a világon. Lehet, hogy időnként a falra mászom a testvéreimtől, de akkor is az én véremből valók. Ők jelentik a mindenséget. A családom én vagyok. Ők az életem. Nélkülük egyedül lennèk a földön."
"Ő az én lelki társam, az éltető oxigén, az egyetlen ok, ami miatt reggelente érdemes felkelnem. Mindig is tudtam, hogy jobban szeretem őt, mint bárkit a világon…"
"Nincs az a fizikai fájdalom, ami semlegesíthetné a lelki gyötrelmeket."
Értékelés:
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Történet: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése