Kelly Creagh - Enshadowed ​– Árnyék mélyén (Nevermore 2 )

"A vízcseppek, mint megannyi csillogó kristály, remegve sorakoztak, hogy
hosszú szálakba rendeződve meg-megcsillanjanak az éjszaka sötétjében."

Kiadó: Könymolyképző
Magyar kiadás : 2017
Oldalszám: 414

Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút.

Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál.

Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges.

Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?

Az Árnyak mélyén, sajnos a trilógiák középső kötetes betegségében szenved. A Nevermore után, nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyrepülésbe kezdünk.

Annyira bíztam benne, hogy fogja hozni az első rész színvonalát, de sajnos nem így lett. Számomra picit monoton volt, úgy éreztem, hogy végig egy helyben toporgunk. Ugyanazokat köröket futjuk újra és újra, és nem jutunk előrébb.

Eléggé érdekfeszítő ez az álomvilág, érdekes és furcsa dolgok történnek odaát.

Kimondottan azok a részek tetszettek a legjobban, amikor benne voltunk, magában az álomban. Furcsábbnál furcsább, ijesztőbbnél ijesztőbb dolgok történtek. Az álombéli karakterekről, pedig ne is beszéljünk. Mindenki teljesen vagy majdnem teljesen másként viselkedett.

Isobel lassan kezdi elveszíteni józan ítélőképességét, sokszor már ő maga sem tudja eldönteni, hogy álmodik-e vagy sem. Emiatt, többször is irracionális döntéseket hoz, ami már, nem csak az elméjét, hanem a testi épségét is veszélyezteti.

Nagyon sokszor, teljesen logikátlan döntéseket hozott, ami nem, hogy előnyére vált volna, hanem teljesen az ellenkezőjét érte el vele.

A viselkedése nagyon idegesítő volt, néha nem is értettem, hogy tud ennyire kifordulni önmagából.  Persze, Varen elvesztése hatalmas űrt hagyott benne, de lassan attól féltem, hogy teljesen megőrül. A folyamatos hazudozásait sem értettem igazából. Oké, mondjuk nem akarta, hogy a szülei aggódjanak miatta, vagy éppenséggel, bezárják egy csinos kis gumiszobába, de legalább Gwennek nem kellett volna annyit füllentenie.

Ami igazából teljesen kiakasztott, az az, hogy arra se volt képes, hogy rendesen utánajárjon a dolgoknak, mint például a Poe Köszöntőnek, hogy pontosan ki is ő valójában és mit tudhat, valamint a Baltimore-i temetőnek, ahol Poe nyugszik. Szerintem elég sok információt megtudhatott volna, ha egy kicsit jobban odateszi magát. Ha több időt fordított volna ezekre a dolgokra, akkor nem éreztem volna úgy, hogy egy helyben toporgunk, és kicsit pörgősebb, izgalmasabb is lett volna a történet. Az se lett volna baj, ha egy kicsit nekünk is gondolkozni kellett volna, hogy mi mivel is áll összefüggésben. De, sajnos Isobel nem igazán szolgált plusz információval, ami arra ösztökélt volna, hogy utána járjak a rejtélynek.

Gwenn és Pinfeathers jelenléte jót tett a könyvnek, kicsit szórakoztatóbbá varázsolták a történetet. Nélkülük, nagyon hosszú és idegőrlő lett volna végig a mű.

Szerencsére ebben a részben kevesebb iskolai drámát kaptunk. Ami különösen tetszett, hogy megismerhettük Poe történetének egy részét.

Kép forrása

Varenből kaphattunk volna kicsit többet is, nem csak egy-két álombéli jelenetet.

Az előző részhez képest, teljesen megváltozott. Már nem az a csendes megfigyelő típus. Inkább a hideg futkosott a hátamon tőle, úgy érzem, hogy Varen fog még pár meglepetést okozni nekünk.

A baltimore-i kaland sokat dobott a sztorin, nagyon izgalmas volt. Pinfeathers ebben a részben többször is meglepett. 

A vége nagyon függővéges lett, remélem a lezárásban minden kérdésre megkapjuk a választ és sikerül minden szálat elvarrni. Kíváncsi vagyok, hogy végül mi lesz Isobellel és Varennel.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. Nem volt olyan erőteljes, sok volt benne a logikai baki, illetve a kiaknázatlan lehetőségek.

Ettől függetlenül, kíváncsian várom a lezárást és pozitívan állok az utolsó részhez.

Kedvenc idézetek

"– Ezt nevezem fuksznak! – mondta Isobel bajnoki gyűrűjével szemezve. – Szóval, ezzel foglalkoztál idáig? Mélytengeri merülésen voltál a Titanic roncsainál?"

"– Olyasmit kell tenned, mint Luke Skywalkernek, amikor elhagyta Dagobaht, hogy megmentse Hant és Leiát, vagy inkább, mint amikor Dick Grayson kilép Robin szerepéből, hogy elmenjen Blüdhavenbe, és Nightwing legyen belőle?"

 "Amikor a démonok a legdémonibbak, gondolta Isobel, akkor a lehető legemberibbek."

Értékelés

⭐⭐⭐

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó oldalán tudjátok beszerezni.

E-könyv formában, pedig Itt