Kresley Cole - Vámpírèhsèg (Halhatatlanok alkonyat után 2)

 

"– Nix, Annikának tudnia kell, hogy…

– Hogy hol vagy? Drágám, én pontosan tudom. Azt hitted, hogy csak úgy jókedvemben vagyok bolond?"

Kiadó: Ulpius - ház
Magyar megjelenés: 2009
Oldalszám: 438

Lachlain, ​a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…

KRESLEY COLE világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút.

Évekkel ezelőtt olvastam először a Vámpíréhséget. Most egy kihívás miatt újra a kezembe vettem a sorozatot. Kresley Cole számomra továbbra is az urban fantasy koronázatlan királynője.

Ennyi év után is, képes volt magával rántani. Olvasás közben egy percig sem unatkoztam, ugyan olyan jól szórakoztam, mint amikor először ismerkedtem a történettel.

Kedves írónőnk egy csodálatos világot teremtett meg, tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb lényekkel. Itt nem csak vámpír és vérfarkas van, hanem mindenféle mitikus lény.
Mindenki talál magának egy - egy szimpatikus frakciót.

Már az eleje igen erősre sikeredett. A megtört és fogvatartott Lyka megérzi a társa illatát és ,mint, aki csak a napi adagját próbálná minden áron megkapni, saját magát megcsonkítva kiszabadul és a nyomába ered.

A sérült, félig őrült farkasunk, szó szerint a párizsi éjszakában ledönti a lábáról a kis fèlvèrünket, hogy jogot formáljon rá. 
Majd mikor rájön a kilètère, az agya teljesen elborul. Rossz viccnek találja az egészet, és próbálja meggyőzni magát,hogy a sérült agya szórakozik vele, és nem egy vámpír a párja.

Lachlain enyhén szólva is durva és agresszív volt. Mindent megtett azért,hogy kellemetlen helyzetbe hozza Emmát, és ,hogy vele álljon bosszút a vámpírokon.

Nagyon nehezteltem rá, bizonyos viselkedèsei miatt, sokszor csak az elvakult gyűlölet irányította, máskor pedig a birtoklási vágya kerekedett felül.

Hol bántotta Emmát, hol ölelte és vigasztalta.
Mint, akinek kettős személyisége lenne. Sokszor nem jutott dűlőre saját magát illetően se, nem,hogy Emmával kapcsolatban.

Lachlain egy igazán érdekes személyiség, az elején borzalmasan durva volt. Ami az ő helyzetét illetően, némiképp érthető is volt. Neki minden új volt még ebben a világban, és az ismeretlentől való félelem, no meg a felismerés Emma fajtáját illetően, nem segített a helyzetén. 

Emmát könnyű volt megszeretni, nagyon aranyos volt a maga kis félénk stílusával. De ha kellett erőt tudott venni magán és nem félt odamondani a véleményét. 
Időről időre egyre vagányabb és bátrabb lett.
Emma-t egy kis csodabogárnak tartottam végig. Aki nem hordozta magában se a vámpír vèrszomjat, se a valkűrökre jellemző amazon stílust.

Szeretett volna kitörni, és megmutatni a családjának,hogy ő is képes egyedül élni, hogy nem kell rá állandóan vigyázni. Önállóan is képes döntéseket hozni, és egyedül is meg tudja oldani a gondjait.

Tetszett az a macska-egér harc ami Lachlain és Emma között kialakult. Imádtam a szócsatáikat. Jókat nevettem azon,hogy eleinte a farkasunk mennyi mindentől tartott. Minden idegen volt neki ebben az időben.
Szerencsére gyorsan tanult és hamar berendezkedett. Kis idő elteltével,már sikerült beolvadnia az emberek világába, és már nyoma sem volt a korábbi napernyőkkel és társaival dobálózó őrültnek.

A történet előrehaladtával mind a ketten nagyon szép karakterfejlődésen mentek keresztül.

Mind a ketten legyőzték a gyengeségüket, előítèleteiket egymással szemben. Emma kibontakozott, és hagyta, hogy óvja és gondoskodjon róla a nagy csúnya farkas.

Bowen és Nix jelenlète sokat hozzá tett a sztorihoz. 

A végét kicsit összecsapottnak éreztem, jobban ki lehetett volna dolgozni, vagy nem csak pár oldalban és némi magyarázattal lezárni.

A félénk kis Emma, aki egész idő alatt változott, számomra hiteltelenre sikeredett,hogy könnyű szerrel végez valakivel szemtől szemben. Talán,ha nem lett volna ennyire gyámoltalan a könyv felèig, akkor azt mondom, hogy rendben van, de így csak furcsa lett.

Összességében tetszett a történet, a szövetség világának bevezetésère pont jó volt.

A karakterek jól kidolgozottak voltak, volt honnan hová fejlődniük. A vilagfelèpítèse is tetszett.

Egyedül a vége miatt vagyok kicsit morcos,hogy így össze lett csapva és pikk-pakk pár mondattal le lett zárva.

Viszont jár a plusz pont, azért,mert az írónő elcsepegtet bizonyos információ morzsákat az olvasóknak, és előkészíti a következő kötetet/köteteket.

Értékelés 

Borító: 5/4

Történet: 5/4

Karakterek: 5/4

Kedvenc idézetek 

"Ha valakivel valami igazán súlyos tragédia történik, akkor az élete már sosem lesz olyan, mint korábban. Onnantól kezdve éles határvonal választja el múltat és jövőt, amit ha egyszer átlép, már nem tud visszafordulni."

"Nem az számít, hogy valóban kiheréltél-e egy római légiót, hanem hogy mások ezt higgyék. Minden a fellépésen múlik."

"- Hogy iszol? 
 - Hát, a folyadékot a számba veszem, majd lenyelem – morogta a lány"

Kresley Cole - The ​Warlord Wants Forever ( Immortals After Dark 1 )

Kiadó: Pocket Books
Magyar kiadás: Nem jelent meg
Oldalszám: 186

Nikolai ​Wroth, once a ruthless human warlord in the 1700s and now a general in the rebel vampire army, needs to find his Bride, the one woman who can render him truly alive. As a turned human, he doesn’t enjoy a heartbeat or breaths and is consequently weaker than natural born vampires. He wants his Bride for the power she will bring him and can hardly believe it when his heart beats for Myst the Coveted, a mad, fey, mythological creature

Myst is known throughout the world as the most beautiful Valkyrie, part chillingly fierce warrior, part beguiling seductress who can “make you want her even as she’s killing you.” She has devoted her life to protecting an ancient, powerful jewel and to fighting the vampires, and she now sees a way to torment one—for with Wroth’s heartbeat comes consuming sexual desire that can only be slaked by her.

She eludes him for five years, but he has finally chased her to ground and stolen the jewel which commands her, giving him absolute power over her. While he possesses it, he can make her do anything, and he plans to in order for her to experience first hand the agonizing, unending lust she’d purposely, boastingly, subjected him to for half a decade. Yet when Wroth realizes he wants more from her and frees her, will she come back to him?

Szomorú,hogy a sorozat első része nem jelent meg magyarul. Nagyon kíváncsi voltam Nikolai és Myst történetère. 

Nikolai több könyvben is felbukkant és már akkor felkeltette az érdeklődésem az észt hadúr. Szimpatikus volt a személyisége, és ahogy Myst is említette egy igazi legenda.
Kresley egyszerűen nem tud rossz karaktereket megalkotni, legyen az nő vagy férfi.
Erős, bátor, önfejű alfahímek, akik azt hiszik,hogy minden nő, úgy fütyül ahogyan ők akarják.

Gyönyörű, tehetséges, veszèlyes hősnők, akik nem hajlandóak meghajolni egy férfi előtt se. De titokban mégis arra vágynak,hogy gondoskodjanak róluk, vigyázzanak rájuk.
Már az elején érezhető volt a kémia a két főszereplő között. Myst inkább nimfakènt viselkedett,mintsem valkűrkènt. Csali szerep ide, csali szerep oda. Kihasználta a szépségèt, elcsábította az áldozatát,majd lecsapott rá. Myst maga volt a baba arcú gyilkos. Bárki,aki birtokolni próbálta, elveszítette a fejét. Szó, szerint.

Nikolai, hosszú évek óta,várt arra ,hogy ismét vért pumpáljon a szíve, újra tudjon lélegezni. 
Mikor kiderült,hogy Myst az Arája, megpróbált jogot formálni rá, s csak később jött rá,hogy csapdába esett. Sebesülten és a megtèpázott büszkeségèvel nagyon hamar egyedül találta magát.

Öt évig kereste és kutatta aráját, hogy bosszút tudjon állni rajta. Ez idő alatt, vágya,hogy Myst testileg és lelkileg is az övé legyen, egyre jobban erősödött, míg a kielégítetlen vágy, csak fokozta az őrületèt, s gyengítette erejét.
Az újratalálkozások igencsak emlékezetesre sikeredett. Myst hozta a szokott formáját.
Tökéletesen alakította a csábító nőstényt, aki szinte smaragd zöld szemeivel megbűvöli áldozatatát, majd elválasztja a fejèt a nyakától. Nikolai-ban tombolt a birtoklási vágy, azt se tudta mit csináljon megölje vagy megbüntesse. Elfenekelje vagy csak tegye a magáèvá. 
Elkezdődött a kettejük közötti macska-eger játék,ahol sajnos Msyt húzta a rövidebbet.
Megfosztva védelmi pajzsától ki lett szolgáltatva egy bosszúszomjas, szexuálisan frusztrált hadúrnak, aki mindenhez értett, csak ahhoz nem,hogy hogyan kell abbahagyni a parancsolgatást.

Szerettem a csipkelődèseiket, jókat nevettem a szócsatáikon. Az erotikus jelenetek, pedig szinte felrobbantották az ebook olvasómat.
Nagyon egy hullámhosszon voltak, csak az a fránya lánc, Nikolai makacssága, és önfejűsège ne lett volna. De, ennyi akadály nélkül unalmas lett volna a sztori.
Nem csodálom,hogy Myst azt tette, amit. Ki akarna egy aranykalitkában élni századokon, ezredeken keresztül.

Kettejük közül Myst volt az idősebb, a majdnem 2000 évével, de mégis ,néha olyan, volt,mint egy kislány,akinek fogalma sincs,hogy mihez kezdjen az életével. 
Nikolai életében és halála után is, a háborúnak élt. Egy stratéga volt, aki szerette átlátni a dolgokat és az irányítása alatt tartani mindent.
Az utolsó oldalakon, jött el az a rész, amire azt mondom,hogy megérte várni.

Nagyon szépen volt felèpítve a kapcsolatuk, de egy önfeláldozás, egy halálos fenyegetés és a későn jött megbánás kellett ahhoz, hogy megkapjuk a várva várt HEA-t.
Összességében tetszett ez az előzmény novella, noha annyira nem kapcsolódik szorosan a többi kötethez. Pár későbbi szereplőt megismerhettünk, és egy kis bepillantást nyerhettünk a szövetségbe.
Rövidsége ellenére kellemes kikapcsolódást nyújtott, bár több akciót és kevesebb erotikus részt jobban el tudtam volna viselni.

Értékelés:

Borító: 5/4

Történet: 5/4

Karakterek: 5/4

Mariana Zapata - Dear ​Aaron – Kedves Aaron!

"...mindig ezt kell tennie az embernek, minden egyes alkalommal. Valahogy talpra kell állítanod magad, még akkor is, ha tele vagy kék-zöld foltokkal, fáj mindened, és legszívesebben csak elterülnél, és úgy maradnál örökké. "

Kiadó: Könyvmolyképző
Magyar megjelenés: 2020
Oldalszám: 560

Csak egy dologgal nem számolt…
Üdítően őszinte romantikus történet, egyedi stílusban.
Vidd el magaddal!
Ruby Santos pontosan tudta, mire vállalkozik, mikor jelentkezett, hogy egy tengerentúlon állomásozó katonával levelezzen. Az utasítások egyszerűek: egy levél vagy e-mail hetente, ameddig a bevetése tart. Egyéb csomagok küldése nem szükséges. Ruby már túl volt mindezen. Azt hitte, tudja, mire számíthat. Csak azzal nem számolt, hogy beleszeret a srácba.

Ez a történet nagyon kellett most a lelkemnek, az elejétől a végéig mintha balzsammal simogatta volna. A kedves Aaron nem egy mindennapi sztori, nem állt be a sorba a többi romantikus mű mögé, és pont emiatt tetszett annyira. A maga egyszerű stílusával teljesen megvett magának. 

Ruby Santos egy 23 éves kedves, mosolygós, életvidám fiatal lány, aki részt vesz a Segíts egy katonát programban. A program keretén belül, olyan katonákkal kell levelezni, akik a tengerentúlon állomásoznak.

Amikor Ruby belevág, és megkapja a saját levelező társát, álmában sem gondolta volna, hogy mi lesz eme kis egyszerű levelezgetès végkimenetele.
A kapott katona ,első benyomásra nem is igazán tűnt valami lelkes levelező társnak.

Ruby csak írt, és írt és írt, de egy darabig nem érkezett válasz. Majd, egy napon üzenet érkezett Aaron-tól, és onnantól kezdve, számára az volt a lényeg, hogy szórakoztassa a katonát. Elfeledtesse vele, néhány röpke pillanatra a háború borzalmait, hogy csak egy tizedmásodpercig ne a bevetésre gondoljon.

Írt az aktuális napjáról, vagy éppen vicceket mesélt neki. Színes témákkal dobta fel a szürke hétköznapokat. Mindig csak egy apró részletet kaptunk belőlük.
Magában a történetben pont ez volt a jó, hogy minden olyan szépen lassan épült fel. A szereplők levélváltásokból, később pedig chat formájában ismerik meg jobban egymást. Semmi sem volt elsietve.

Ruby egy nagyon okos és hihetetlenül tehetséges lány, akit sajnos a környezete, a családja még mindig gyerekként kezel. Nem akarják észre venni, hogy a saját lábára akar állni, hogy a saját álamit szeretné valóra váltani.

Ruby önbizalomhiánya nem mindig tűnik fel a levelezésekből. Néha, olyan jól elő tudja magát adni, máskor, pedig lehull az álarca és megmutatkozik az igazi énje. Ruby egy nagyon szeretetreméltó lány, aki szívvel-lélekkel él, és az élet minden percét próbálja megragadni. A múltban hozott rossz döntések miatt, sokszor ostorozza magát.

Aaron egy fiatal katona, aki azért állt be a seregbe, mert nem tudta,hogy mit kezdjen az életével. A megismert információk alapján, továbbra is keresi önmagát, nem hinném, hogy számára a katona élet lenne az élete célja. Aaron katona élete miatt sok szörnyűséget látott és élt meg, és Ruby-hoz hasonlóan ő is értékeli az élet apró örömeit.

A levélváltásaikon jókat mosolyogtam. Néha egészen hihetetlen dolgokat is megosztottak egymással, amit még a legjobb barátaik sem tudtak róluk.
Fokozatosan építették fel a maguk kis bizalom körét, ami Aaron részéről nem volt teljesen fair. 

Mikor Aaeron  megkéri Ruby-t, hogy találkozzanak szemèlyesen, amikor hazatér, a lány picit hezitál, de végül belemegy a találkozóba. Ennek Ruby családja nem igazán örül és próbálják lebeszélni. 

A találkozásukat követően, picit felgyorsultak az események. Nagyon aranyosak voltak együtt. A levélváltásuk alatt is érezhető volt, hogy mélyebb érzések is megbújnak a felszín alatt. Ruby már az előtt elveszett, hogy személyesen találkoztak volna, a repülőtértől kezdve, pedig megállíthatatlanul száguldott a végzete felé.

A nyaralás alatt a lelkük végérvényesen is összekapcsolódott. Az egymáshoz fűződő érzelmeiket, nagyon lassan vállalták fel, de ezzel nem is volt semmi baj. Mind a ketten óvatosak voltak.

Az epilógus miatt picit haragszom az írónőre, kicsit összecsapottnak éreztem. Jó lett volna többet megtudni róluk, hogy hogyan is alakul az életük.

Az epilógust leszámítva, nagyon tetszett a történet, könnyed kis romantikus sztori, szerethető karakterekkel.
Aki szeretne kiszakadni a mindennapi mókuskerékből és megismerkedne a levélregénnyel, bátran vágjon bele. 

Kedvenc idézetek:

"A szépség belülről fakadt, tudtam én, de egy kis smink soha nem ártott még senkinek."

"A legsúlyosabb sérülések, amik egy embert érhetik, sokszor szemmel nem láthatóak."

Értékelés:

Borító: 5/5

Történet: 5/4

Karakterek: 5/5

A szerelem nem ismer határokat…

  

Tabitha Suzuma: Forbidden – Kimondhatatlan 

Kiadó: Könyvmolyképző
Magyar megjelenés: 2016
Oldalszám:388

A szerelem nem ismer határokat…

Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.

Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.

Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…

Még mindig a történet hatása alatt vagyok. Igazi, hamisítatlan rázós könyv a legjavából.

Ez egy nagyon nehéz és szívet tépő olvasmány , mely tele van mély érzésekkel, sötét titkokkal és fájdalmas veszteségekkel.

Már az elején érzékelhető az a feszült és nehéz légkör, ami az egész story-t a legutolsó oldalig átitatja. A Forbidden nem egy szokványos történet, végig súlyos témákat boncolgat, bekúszik a bőröd alá és nem ereszt.

A téma egyik fele, a mai napig számtalan családban előfordul. Az alkoholizmusnak több fajtája is létezhet, van aki agresszívvá válik tőle és családon belüli erőszakot is elkövet, és van, akit csak ez tart életben, mert nem boldog a saját életével, és csak így tudja elfogadni azt, hogy nem olyan életet él, melyet szeretett volna. 

A téma másik fele pedig ,a mai napig tabuként kezelt testvérek  közötti vérfertőzéses kapcsolatok.

A történet 5 testvérről szól, akiket az apjuk korán elhagyott, az anyjuk pedig nem igazán törődik velük. Az alkohol rabja, és siratja az elmúló fiatalságát. Mindig éppen az alkalmi pasijával tölti az idejét, és nem nagyon foglalkozik a gyerekeivel. Ha otthon is van, akkor is az ágyat nyomja másnaposság vagy aznaposság gyanánt.

A mű során megismerhetjük a gyerekeket, bepillantást nyerhetünk a mindennapi életükbe, és azt is megtudjuk, hogy milyen nyomott hagyott bennük ez a családi modell.

A két idősebb testvér  Maya és Lochie az anyjuk helyett vállalták magukra a szülői szerepet. Szinte ők nevelték a kicsiket. Az iskolai teendőik mellett, rájuk hárult a háztartás vezetése, a bevásárlás, a főzés, mosás, a gyerekek házifeladatinak átnézése, segítése. Egy ilyen nő nem is érdemli meg, hogy anyának nevezzék. Végig nagyon nehezteltem rá, és legszívesebben felpofoztam volna. 

Olyan jól esett volna belebújni a könyvbe, kézen fogni és magammal hozni őket, azzal az ígérettel, hogy egyszer minden jobb lesz.

Lochan belső gyötrődéseit, az iskolai nehézségeit, az otthon betöltött szerepét nagyon jól ábrázolja az írónő. Szinte érezni lehetett a belőle áradó mély fájdalmat és sebezhetőséget. Nem elég, hogy szociális szorongással és pánikbetegséggel küzd, de még a "család feje"  teher is a vállát nyomja.

Maya nyitottabb személyiség, mint a bátyja. Próbál normális életet élni. Lochan életében Maya a biztos pont, és fordítva. Minden esetben csak egymásra számíthattak.  A szívem szakadt meg értük. Ilyen fiatalon, senkinek sem lenne szabad, ennyit szenvednie, ilyen terheket cipelnie. 

Ami az anyjuk viselkedése mellett nagyon bosszantott, az az iskola volt. Hogy nem vették észre, hogy valami baj van. Az iskolának ki kellett volna küldenie egy szociális munkást, aki felméri a helyzetüket vagy csak egy iskolai pszichológushoz küldeni őket, mert még ha a csillagos eget is lehazudják, akkor is lett volna némi sejtése a szakembernek, hogy itt bizony a fejétől bűzlik a hal.

Persze, értem én őket, hogy nem akarták, hogy kimenjen hozzájuk egy szociális dolgozó, hiszen nem akartak gyámság alá kerülni. Nem akarták, hogy elválasszák őket. Inkább választották a nehezebb utat.

A kicsik Wiffa és Tiffin aranyosak voltak, megkedveltem őket. Nagyon sajnáltam, hogy még velük sem foglalkozott az anyjuk. Kit pedig számomra negatív karakter maradt. 13 éves kora ellenére folyamatosan lázad, ellent mond Lochine-nak és szinte kikényszeríti belőle, hogy megüsse.

Értem én az ő szemszögét is, hiszen egy apára lett volna szüksége, aki a helyes irányba tereli. De nem volt apafigura, maximum a bátyja, mert a biológiai apja egy másik kontinensen él az új családjával, és magasról tesz az összes itt hagyott gyerekére. Egyedül a végén sajnáltam meg, amikor tényleg magába nézett, és rájött, hogy hol és mit rontott el. De, akkor már késő volt.

Maya és Lochan szerelme nagyon szépen volt megírva. Fájdalmasan gyönyörű. Hiába üvöltötte minden érzékszervem, hogy nem helyes az, amit egymás iránt éreznek, egyszerűen nem tudtam nem szurkolni és aggódni értük. Ők nem csupán testvérek voltak, hanem a legjobb barátok is, akik belekényszerültek egy olyan szerepbe, amibe nem kellett volna. Nem csak a kicsik testvérei voltak, hanem az anyjuk és az apjuk is egy személyben. Az élet nehézségei mellett, akkor lehettek igazán önmaguk és boldogok, amikor együtt voltak.

Annyira szerettem volna, hogy pozitív végkimenetele legyen a történetük végének. A végére  nem voltam teljesen felkészülve, érezni lehetett, hogy nem lesz happy end, de mégsem álltam rá készen.

A börtönben töltött idő alatt is, végig azon izgultam, hogy milyen megoldást fognak kitalálni, hogy minden rendben legyen. De erre nem számítottam, egyéb más lehetőségek, opciók megfordultak fejemben, de ez nem. Nem gondoltam volna, hogy képes lenne magára hagyni Maya-t.

Lochan számára mindig a család volt az első, és legfőképpen Maya. Ez érezhető volt a döntésének súlyosságában is. Az utolsó oldalakat végig sírtam, annyira fájt még olvasni is. Amit tett, amit Maya szeretett volna tenni.  Végül ez volt az, ami összehozta a családot.

Vajon, ha nem engednek az érzéseiknek, nem szeretnek egymásba, akkor elkerülhető lett volna a tragédia?  Meghozta volna ugyan ezt a nehéz döntést? 

Remélem, az anyjuk élete végéig cipelni fogja ez a terhet és megkapja méltó büntetését is. 

Tabitha Suzuma oly módon szaggatta szét a szívemet, hogy félő sose lesz már a régi. A tele sírt zsebkendőktől és a szívemet ért fájdalomtól eltekintve, nem bántam meg, hogy elolvastam.

Egyszer majd biztos, hogy újrafogom olvasni, egyszer…..

Hogy kinek ajánlom a történetet? Annak, aki eléggé nyitott és befogadó. Erős lelkileg és el tud vonatkoztatni attól, hogy a Lochie és Maya kapcsolata, minden csak nem helyes, de mégis megérti őket és szorít értük.

Utóirat:

Köszönöm Maya, hogy erős maradtál, és nem tetted meg, amit tenni szerettél volna.

Lochie, remélem megtaláltad a békét és vigyázol a testvéreidre.

Kedvenc idézetek:

"A szemed becsukhatod, hogy ne lásd, amit nem akarsz látni, de a szíved nem csukhatod be, hogy ne érezd, amit nem akarsz érezni."

"A család a legfontosabb a világon. Lehet, hogy időnként a falra mászom a testvéreimtől, de akkor is az én véremből valók. Ők jelentik a mindenséget. A családom én vagyok. Ők az életem. Nélkülük egyedül lennèk a földön."

 

"Ő az én lelki társam, az éltető oxigén, az egyetlen ok, ami miatt reggelente érdemes felkelnem. Mindig is tudtam, hogy jobban szeretem őt, mint bárkit a világon…"

 

"Nincs az a fizikai fájdalom, ami semlegesíthetné a lelki gyötrelmeket."

Értékelés:

Borító: 5/5

Karakterek: 5/5

Történet: 5/5

Tracey Garvis Graves - Kötelék

"Villámok cikáztak az égen, és a nedves levegő egybefüggő lepelként borult ránk."

Amikor ​a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie.

Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.

A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.

A mű először 2013-ban jelent meg a Pioneer Books gondozásában a fent említett címmel, majd 2019-ben új köntösben a Művelt Nép kiadó újra kiadta, immár Péntek a szigeten címmel.

Az előbbi kötet borítója nagyon szép, a címe pedig visszaadja azt, amiről az egész történet szól, ami az egymás  közötti kötelék és összetartozás.

Az utóbbi kiadás címe alapján egy Robinson Crusoe féle kalandra számítana az ember, míg a borítója engem inkább egy Júlia vagy Romana romantikus füzetre emlékeztet.

Magával ragadó romantikus történet, mely az első oldaltól az utolsóig magába szippant. Kicsit a Kék lagúna című filmre emlékeztetett, párhuzamokat véltem felfedezni a két mű között. Igaz, ott nem volt ekkora a korkülönbség a két főszereplő között, de az alap ötlet hasonlóan épült fel.

Szeretem az olyan történeteket, ahol a szereplőknek küzdeniük kell, és ennek köszönhetően komoly jellemfejlődésen mennek keresztül.

Ebben a történetben rendesen megküzdöttek hőseink a túlélés érdekében az elemekkel és a nehéz körülményekkel. Elgondolkodtató, hogy vajon én az ő helyzetükben meddig tartottam volna ki, lettem volna-e olyan találékony, ahogy Anna és T.J. volt.

A sztori több évet ölel fel, és azt híhetnénk, hogy teljesen monoton lesz az elbeszélésük a szigeten történt időszak alatt, de nem. Pörögtek az események, nem voltak üres járatok és végig fenn tartotta az érdeklődésemet.

Számtalan kalandban volt részük és megannyi megpróbáltatáson kellett átesniük. Eleinte várták a segítséget, de napokból hetek, hetekből hónapok lettek, az évek jöttek és mentek. De a segítség nem érkezett meg.

Nagyon szépen helyt álltak a megpróbáltatásaik közepette, próbálták a lehető legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetükből. Nagyon ügyesen használták fel az esővizet, okosan gondolkoztak és minden egyes nap próbáltak túlélni.

Nem csak a  cápák, medúzák és trópusi vírusuk  jelentettek veszélyt számukra, hanem versenyt kellett futni az idővel is. Minél tovább tartózkodtak a szigeten, annál közelebb kerültek a teljes alultápláltsághoz.

Próbálták nevetéssel, meséléssel, egymás megismerésével elütni az időt, de mind a kettőjükben ott bujkált az a kis gondolat, hogy mi van, ha soha nem mentik meg őket.

Mikor az egyikük már kezdte volna feladni, a másik mindig nyújtott egy segítő kezet és kihúzta abból a mély és sötét gödörből. Hol Anna, hol T.J volt az, aki a másikba reményt öntött, hiszen, csak így tudtak életben maradni, ha az egyikük mindig bízott abban, hogy a holnap jobb lesz, a holnap lesz az a nap, amikor valaki jön és megmenti őket.

Anna egy 30 éves irodalmat tanító tanár, aki már nagyon szeretett volna megállapodni és családot alapítani. Ez a jelenlegi párjával nem igazán volt kivitelezhető, így mindent egy lapra tett fel és elvállalta, hogy az egész nyarat a Maldív- szigeteken tölti és tanítani fog. Annának így esélye nyílt arra, hogy kilépjen egy mérgező kapcsolatból, ahol soha nem lett volna boldog, illetve egy új kezdetre, élete új fejezetére.

T.J. egy 16 éves gimnazista fiú, aki sokáig rákkal küzdött. Emiatt, kimaradt az iskolából, és minden olyan dologból, ami a hozzá hasonló korú fiúkat érdekelné. T.J semmi mást nem akar, csak, hogy ő is részese lehessen a fiatalok életének. 

A betegsége miatt, korán felnőtt. A kortársaihoz képest komolyabb és érettebb a gondolkodása. Emiatt, nemvolt nehéz elvonatkoztatni a korától, sőt, egy idő után, már eszembe se jutott, hogy 14 év Anna javára írható.

A repülőgép szerencsétlenséget követően, T.J az, aki kimenti Annat, gondoskodik róla és vigyázz rá. Az idő előrehaladtával, pedig fiúból férfivá érik, és meg akarja mutatni Annának, hogy ő már nem az a "kisfiú" aki 3 évvel ezelőtt volt.

Az írónő szépen vezette fel a szerelmi szálat. A nagy korkülönbség ellenére nagyon szurkoltam nekik, hiszen őket több dolog is összekötötte egy szimpla tanár- diák kapcsolatnál. Évekig egymásra voltak utalva.

Annának hatalmas önuralomra volt szüksége, hiszen hiányzott neki is az ölelés, az intimitás és persze, hogy neki is feltűnt, hogy T.J cseppet sem az a fiú aki évekkel ezelőtt volt. Izmosabb, erősebb, magasabb lett. A viselkedése, a stílusa mind- mind megváltozott.

Mégis, Anna vívódott, hogy mi lenne a helyes döntés, hiszen, mégiscsak a tanára volt. 

A mai modern világban, a legtöbb esetben még mindig negatív visszhangja van annak, ha egy nő X évvel idősebb a férfinál, de ha a férfi az idősebb a nőnél, aki már szinte az apja is lehetne, az nem vált ki az emberekből akkora népharagot, mint a másik esetben.

A mai  társadalomban továbbra is kettős mércével mérik a nőket és a férfiakat, legyen az kapcsolattal vagy egyéb dologgal kapcsolatos.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a kettőjük között kialakult kapcsolat, csak egy erős kötődés egymás iránt, mely a helyzetüknek köszönhető, vagy az idő elteltével, tényleg szerelem alakult ki közöttük.

Nos, erre a választ, majd a könyv utolsó oldalain fogjuk megkapni. 

Ami, számomra egy kicsit komikus volt, az az, hogy Annának pont azt a táskáját sodorja partra a víz, amely tele van gyógyszerekkel, tisztálkodási szerekkel. Ezzel nem is lenne semmi probléma, na de, hogy a fenébe tartott ki 3 évig a tusfürdő és a sampon? 

Vagy valami hiper szuper termékek lehettek, vagy indulás előtt felvásárolta a fél drogáriát, hiszen a szigeten nem nagyon lett volna vásárlási lehetősége. Én az utóbbira tippelek. 

A megmenekülés után, kicsit ment a se veled, se nélküled huzavona. Picit drámáztunk is, de ez Anna szemszögéből még érthető is volt, hiszen nem akarta elvenni T.J. fiatalságát, szerette volna, hogy bepótolja mindazt, ami kimaradt az életéből. Hagyta, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. Élték, mind a ketten a saját életüket.

Anna élete a megmenekülésük után teljesen megváltozott. A rossznyelvek kereszttűzébe került, de bátran vette az akadályokat, még ha nagyon fájt is neki.

T.J nem engedte, hogy beleszóljanak az életébe, nem akarta, hogy bárki is megmondja, hogy mit tehet és mit nem. A saját életét akarta élni, úgy ahogy neki tetszik. Meg akarta valósítani az álmát és boldog szeretett volna lenni. Nagyon sokat tanult önmagáról a szigeten eltöltött idő alatt, és ügyesen is kamatoztatta a tehetségét.

Élveztem a történet minden egyes percét, a végén mindenki megkapja a maga jutalmát, én pedig új kedvencet avattam.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kis izgalmas kalandra vágyik az Indiai-óceán közepén,  Anna és T.J társaságában.

Szállj fel a gépre, és ne félj, mert jó társaságban kerülsz majd a szigetre.

Kedvenc idézetek

"A vacsora mindig különleges, ha te magad ölted meg, és nem az ölt meg téged."

 

"Szükségem volt rá, és annak a gondolata, hogy elszakítanak tőle, annyira fájt, hogy magam sem akartam elhinni."

 

"– Callahan, szétrúgom a segged.

– Tényleg? Te és milyen hadsereg még?

Lehetett vagy ötven kiló. Mindketten tudtuk, hogy senki seggét nem rúgja szét.

– Ne légy pökhendi! Nemsokára kitalálom majd, hogyan kapjalak el.

Nevetve mondtam:

– Ó, Anna, rettegek.

Azt azonban nem vallottam be, hogy egyetlen érintésével térdre kényszeríthetne, ha jó helyen érint.

Azon töprengtem, vajon tudja-e ezt."

 

Értékelés

⭐⭐⭐⭐⭐

Az eredeti Kötelék című művet, már csak Antikváriumokban lehet fellelni. 

A Péntek a szigeten című könyvet, a Művelt Nép kiadó oldalán szerezhetitek be.

E-könyv formátumban, pedig a Dibook oldalán vásárolhatjátok meg.

Kelly Creagh - Oblivion ​– Ébredés (Nevermore 3 )

"Vérvörös rózsaszirmok, hamueső, szilánkok tört világ. Pusztítás és romok, minden a visszájára fordulva. Egy szépséges szörnyeteg és egy szörnyeteg szépség."

Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen.

Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.

Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.

A második rész mélyrepülése után, nagyon féltem az Oblivion-tól.  Szerencsére nem kellett csalódnom, végig nagyon izgalmasra és eseménydúsra sikeredett.

Nagyon sok minden történt ebben a részben, végre úgy éreztem, hogy halad előre a történet és nem csak egy helyben toporgunk.

Itt is, akárcsak az Enshadowed-ban voltak félelmetesebb jelenetek, amik nem feltétlen az álomvilágban történtek.

Aminek nagyon örültem, hogy végre Varen is visszatért és együtt küzdöttek meg Isobell-el a sötétséggel. Itt már teljesen jelen volt, nem csak egy- egy rész erejéig. 

Ebben a részben, Varen sötét énje, szinte teljesen átvette az irányítást a fiú felett. Nagyon jól állt neki és remekül hozta a „pusztító” szerepét. Isobell-el való találkozásai mindig nagyon veszélyesnek bizonyultak. 

Őszintén bevallom, hogy nem mindig értettem Varen-t. Isobell rohan utána, és számtalanszor elmondja, neki, hogy ő valóságos, de a fiú nem hisz neki. Olyan felesleges köröket futottunk újra és újra ezzel, hogy én vagyok én, igazi, hús és vér, miközben ő vissza se akar térni a saját világába, hiszen, ott nem várja semmi jó. Még, ha úgy is érzi, hogy minden elveszett, tartozott volna annyival magának és Isobell-nek, hogy megpróbál felállni és egy új esélyt adni az életnek. Jól esett volna benyúlni a lapok közé és kicsit megrázni. 

Kép forrása

Még, ha Izzy viselkedése olykor idegesített is, de az ő makacsságának,  kitartásának és szerelmének köszönhetően, lassan visszakaptuk az igazi Varent. Az ő személye jelentette Varen  számára a megoldást, hiszen a reményt és a boldogságot jelentette neki. Miután visszakaptuk a "normális" Varen-t, felgyorsultak az események.

Isobell - el továbbra is hadilábon állok, egyrészt megtudnám csapkodni, mert még mindig nagyon lassú a felfogása, illetve olykor meggondolatlanul  cselekszik. Valamint, ami miatt nagyon tudok rá haragudni, az a folyamatos hazudozása még mindig. Nem is értettem, hogy miért nem lehetett végig teljesen őszinte Gwen-hez, miért kellett kizárni őt az életéből. Miért nem avatta be, hogy mi lett Varen-nel, hogy mi történt az álomvilágban. Pedig, Gwen megérdemelte volna, hogy tudjon mindenről. Hiszen végig mellszélességgel mellette állt és segített neki mindenben amiben csak tudott.

Annyira elmosódtak már a határok a valóság és az álomvilág között, hogy sokszor már nem tudta eldönteni ( de én sem), hogy mi a valóság és mi az álom. Már- már élő zombi üzemmódban létezett. Egyik pillanatban a szobájában van, a másik percben már démonokkal beszélget, a harmadik percben, pedig már a suliban vagy a könyvesboltban találja magát.

Én azon csodálkoztam, hogy a szülei nem zárták be egy erre specializálódott kórházba. Az a rengeteg hazugság, titok, a családi idill feldúlása. Talán, ha korábban segítséget kér, akkor könnyebb lett volna elviselni, a rá váró nehézségeket és feladatokat. 

Bár, ha őszinte akarok lenni, lehet én se hittem volna el az általa elmondott dolgokat, és mégiscsak egy csinos kis szobában találta volna magát.

Ha a fent leírtaktól eltekintünk és túllépünk Isobell furcsa kis világán, akkor kijelenthetjük , hogy a történet további részében, szépen felnőtt a feladatához. Már nem az a kis szőke pomponlány volt, akit a Nevermore-ban megismertünk. Tetszett a harcias oldala, és, hogy soha nem adta fel. Jórészt ennek köszönhetően tudták megmenteni Varen-t és sikerült az ép elméjűséget is megtartania.

Pinfeathers-t már az előző részben is kezdtem megkedvelni, de a befejező kötetben nagyon megszerettem, akár csak Reynolds-ot. Gwen számomra az egyik legjobb karakter, mindenkinek egy ilyen barátnő kellene.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy végül hogyan kerülnek ki az álomvilágból és hogyan győzik le a démont. Az utolsó nagy összecsapás nagyon tetszett. Mindenkinek volt benne egy kis szerepe, hogy a történet HEA-val fejeződjön be.

Egy dolgot hiányolok csak, és erre sajnos nem kaptam meg a választ, hogy hogyan bocsátottak meg Isobell szülei Varennek, hogy oldották meg az ügyet a rendőrséggel. Mi történt Varen és a családja között a visszatérését követően? Valamint miért lett Varen anyja behozva a történetbe, ha végül, nem is találkoztak? 

Remélem, egyszer egy novella keretében, majd válaszokat kapunk ezekre a nyitott kérdésekre.

Ha ezektől eltekintünk, akkor az utolsó kötettel egy méltó lezárást kaptunk. Nem bántam meg, hogy elolvastam, tetszett ez a sötét misztikus légkör, ami az egész történetet körbeölelte.

Kedvenc idézetek

"– Nem lehet, hogy tényleg te vagy az – mondta. – Tudom, hogy nem.

– És miért nem? – kérdezte Isobel bánatos mosollyal. – Úgy értem, te nem találod romantikusnak a gondolatot, hogy a szerelem legyőzheti a halált?"

 

 "Pinfeathers különösen gyakran mutatta jelét annak, hogy rajong a legsötétebb fekete humorért."

"– Úgy értem, ki lehet szedni a szőkeséget a gótból, de a gótságot nem lehet kiszedni egy szőkeségből- folytatta Gwen, és beleharapott az egyik kekszbe."

 

"Egy álom ugyanolyan kézzelfogható tud lenni, mint a valóság, a valósnak érzékelt dolgok pedig olyan tünékenyek, mint az álmok."

Értékelés

⭐⭐⭐⭐

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó oldán tudjátok beszerezni.

E-könyv formátumban, pedig Itt.

Kelly Creagh - Enshadowed ​– Árnyék mélyén (Nevermore 2 )

"A vízcseppek, mint megannyi csillogó kristály, remegve sorakoztak, hogy
hosszú szálakba rendeződve meg-megcsillanjanak az éjszaka sötétjében."

Kiadó: Könymolyképző
Magyar kiadás : 2017
Oldalszám: 414

Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút.

Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál.

Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges.

Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?

Az Árnyak mélyén, sajnos a trilógiák középső kötetes betegségében szenved. A Nevermore után, nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyrepülésbe kezdünk.

Annyira bíztam benne, hogy fogja hozni az első rész színvonalát, de sajnos nem így lett. Számomra picit monoton volt, úgy éreztem, hogy végig egy helyben toporgunk. Ugyanazokat köröket futjuk újra és újra, és nem jutunk előrébb.

Eléggé érdekfeszítő ez az álomvilág, érdekes és furcsa dolgok történnek odaát.

Kimondottan azok a részek tetszettek a legjobban, amikor benne voltunk, magában az álomban. Furcsábbnál furcsább, ijesztőbbnél ijesztőbb dolgok történtek. Az álombéli karakterekről, pedig ne is beszéljünk. Mindenki teljesen vagy majdnem teljesen másként viselkedett.

Isobel lassan kezdi elveszíteni józan ítélőképességét, sokszor már ő maga sem tudja eldönteni, hogy álmodik-e vagy sem. Emiatt, többször is irracionális döntéseket hoz, ami már, nem csak az elméjét, hanem a testi épségét is veszélyezteti.

Nagyon sokszor, teljesen logikátlan döntéseket hozott, ami nem, hogy előnyére vált volna, hanem teljesen az ellenkezőjét érte el vele.

A viselkedése nagyon idegesítő volt, néha nem is értettem, hogy tud ennyire kifordulni önmagából.  Persze, Varen elvesztése hatalmas űrt hagyott benne, de lassan attól féltem, hogy teljesen megőrül. A folyamatos hazudozásait sem értettem igazából. Oké, mondjuk nem akarta, hogy a szülei aggódjanak miatta, vagy éppenséggel, bezárják egy csinos kis gumiszobába, de legalább Gwennek nem kellett volna annyit füllentenie.

Ami igazából teljesen kiakasztott, az az, hogy arra se volt képes, hogy rendesen utánajárjon a dolgoknak, mint például a Poe Köszöntőnek, hogy pontosan ki is ő valójában és mit tudhat, valamint a Baltimore-i temetőnek, ahol Poe nyugszik. Szerintem elég sok információt megtudhatott volna, ha egy kicsit jobban odateszi magát. Ha több időt fordított volna ezekre a dolgokra, akkor nem éreztem volna úgy, hogy egy helyben toporgunk, és kicsit pörgősebb, izgalmasabb is lett volna a történet. Az se lett volna baj, ha egy kicsit nekünk is gondolkozni kellett volna, hogy mi mivel is áll összefüggésben. De, sajnos Isobel nem igazán szolgált plusz információval, ami arra ösztökélt volna, hogy utána járjak a rejtélynek.

Gwenn és Pinfeathers jelenléte jót tett a könyvnek, kicsit szórakoztatóbbá varázsolták a történetet. Nélkülük, nagyon hosszú és idegőrlő lett volna végig a mű.

Szerencsére ebben a részben kevesebb iskolai drámát kaptunk. Ami különösen tetszett, hogy megismerhettük Poe történetének egy részét.

Kép forrása

Varenből kaphattunk volna kicsit többet is, nem csak egy-két álombéli jelenetet.

Az előző részhez képest, teljesen megváltozott. Már nem az a csendes megfigyelő típus. Inkább a hideg futkosott a hátamon tőle, úgy érzem, hogy Varen fog még pár meglepetést okozni nekünk.

A baltimore-i kaland sokat dobott a sztorin, nagyon izgalmas volt. Pinfeathers ebben a részben többször is meglepett. 

A vége nagyon függővéges lett, remélem a lezárásban minden kérdésre megkapjuk a választ és sikerül minden szálat elvarrni. Kíváncsi vagyok, hogy végül mi lesz Isobellel és Varennel.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. Nem volt olyan erőteljes, sok volt benne a logikai baki, illetve a kiaknázatlan lehetőségek.

Ettől függetlenül, kíváncsian várom a lezárást és pozitívan állok az utolsó részhez.

Kedvenc idézetek

"– Ezt nevezem fuksznak! – mondta Isobel bajnoki gyűrűjével szemezve. – Szóval, ezzel foglalkoztál idáig? Mélytengeri merülésen voltál a Titanic roncsainál?"

"– Olyasmit kell tenned, mint Luke Skywalkernek, amikor elhagyta Dagobaht, hogy megmentse Hant és Leiát, vagy inkább, mint amikor Dick Grayson kilép Robin szerepéből, hogy elmenjen Blüdhavenbe, és Nightwing legyen belőle?"

 "Amikor a démonok a legdémonibbak, gondolta Isobel, akkor a lehető legemberibbek."

Értékelés

⭐⭐⭐

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó oldalán tudjátok beszerezni.

E-könyv formában, pedig Itt